Hogyan legyen honlapod GDPR-megfelelő?

Hogyan legyen honlapod GDPR-megfelelő?Amíg a GDPR előtt általában annyiból állt az adatvédelmi „megfelelés”, hogy egy honlapra feltöltöttek egy másolt adatvédelmi tájékoztatót, addig manapság már szinte minden honlap tulajdonos tisztában van azzal, hogy az egyedi adatvédelmi szabályzat készítése sem elegendő, hanem egyéb lépéseket is kell végezni a megfeleléshez.

Honlapok esetén az első feladatot az űrlapok jelentik. Mivel a név, telefonszám, e-mail cím is személyes adatnak számítanak, így ezeket is bele kell venni az adatvédelmibe, valamint a tárolásukra, kezelésükre is oda kell figyelni. Mindenképpen szükség lesz egy bepipálható részre az űrlapnál, ahol a felhasználó hozzájárul a személyes adatainak tárolására az adatvédelmi szabályzatban írtak elfogadásával.

Az űrlapok mellett a hírlevelek, az e-mail marketing lesz az, ahol nagyobb átalakításokra lehet szükség. Itt is kelleni fog a bepipálható, az adatvédelmi elfogadását jelző rész, enélkül ugyanis nem szabad senkit feliratkoztatni a hírlevélre. Korábban bevett gyakorlat volt, hogy akár hozzájárulás nélkül is feliratkoztattak embereket hírlevélre, a GDPR szerint azonban ez súlyos szabálysértésnek minősül.

Az adatvédelmi szabályzat másolásának ideje is lejárt, ugyanis nincs két egyforma honlap, teljesen megegyező adatkezelésekkel, adatkezelőkkel és adatfeldolgozókkal. Érdemes tehát honlapunk adatvédelmi tájékoztatóját hozzáértővel készíttetni, valamint a tanácsait is megfogadni az adatkezelésekkel kapcsolatban.

Hogyan rendeljünk kabátot az internetről?

Hogyan rendeljünk kabátot az internetről?Az online vásárlás az egyik legnépszerűbb vásárlási forma manapság, legyen szó bármilyen termékekről. Vannak azonban olyan területek, ahol internetes vásárláskor nagyon oda kell figyelni, ugyanis nagy az esély arra, hogy vissza kell küldeni a termékeket. Egy ilyen terület a ruha vásárlás területe, mivel a ruháknál nagyon fontos mind a méret, mind a kinézet. Ha pl. férfi kabátot szeretnénk rendelni, akkor körültekintőnek kell lenni vásárlás előtt.

A kabátoknál először is nézzünk körül az interneten, gondoljuk végig, hogy milyen kabátot szeretnénk. Ez segíteni fog abban, hogy leszűkítsük a lehetőségeket, hogy ne kelljen végignézni minden webáruház minden egyes kabátját.

A típus után a legfontosabb a méretünk meghatározása és a méret kiválasztása. Ha online szeretnénk ruhát, kabátot vásárolni, akkor mindenképpen legyünk tisztában azzal, hogy milyen méretre is van szükségünk. Ez nem csak annyit jelent, hogy „XL”, mivel ahány gyártó, annyi jelölés. Ehelyett a konkrét méreteket ismerjük, pl. cm-ben. Kabátnál szükségünk lesz a háthosszra, az alsó és felső ujjhosszra és a mellbőségre is. Ezek ismeretében ki tudjuk választani, hogy melyik méretű kabát lesz az, ami nekünk kell.

Bármennyire is odafigyelünk, előbb-utóbb biztosan lesz olyan helyzet, amikor vissza kell küldenünk a kabátot, ruhát. Emiatt érdemes olyan webshopból vásárolni, amely kedvező visszaküldési feltételeket ajánl a vásárlók számára. Semmiképpen sem akarunk úgy járni, hogy rajtunk marad a nem megfelelő ruha, mert nem éri meg, vagy nagyon körülményes visszaküldeni.

Hogyan válassz póló nyomtató céget

Hogyan válassz póló nyomtató cégetA póló nyomtatás nagyon népszerű az emberek körében. Magánszemélyek, cégek, sport csapatok, társaságok egyaránt készíttetnek maguknak egyedi pólókat, ruhákat. Ennek köszönhetően egyre több olyan cég van, amely póló nyomtatással foglalkozik. Bejegyzésünkben abban fogunk segíteni, hogy ezen cégek között kiválaszd azt, amelyik a legjobb munkát fogja számodra végezni.

Írd össze, mire van szükséged

Ha már megvan a design, amit a pólókra szeretnél tetetni, akkor könnyebb dolgod lesz, ugyanis a legtöbb póló nyomtatással foglalkozó cég el fogja tudni végezni a szükséges feladatokat. Ha azonban a mintákat is meg kell tervezni, el kell készíteni, akkor olyan cégre lesz szükséged, amelyik ilyen szolgáltatásokkal is rendelkezik.

Személyes felkeresés vagy minta munka

Ha biztosra akarsz menni, akkor olyan céget válassz, amelynek a termékeivel már a megrendelés előtt találkoztál. Mivel pólókról, ruhákról van szó, így sokat számít mind az alapanyagok, mind a nyomtatás minősége, ezeket pedig csak személyesen fogod tudni biztosra megállapítani.

Ha nem tudod személyesen felkeresni a kiszemelt céget, akkor is lehetőség van egy minta póló készítésére, amit elküldenek neked. Ezt meg tudod vizsgálni, mielőtt nagy mennyiségben megrendelnéd a szolgáltatásukat.

Figyelj oda a teljesítés várható idejére

Ha nagy mennyiségben szeretnél pólókat készíttetni, akkor azok valószínűleg nem fognak egyik napról a másikra elkészülni. Ezt érdemes előre egyeztetni a céggel, a váratlan meglepetéseket megelőzendő.

A webshop készítés utáni látogatószerzés

A webshop készítés utáni látogatószerzésEgyre több cég, magánszemély gondolja úgy, hogy kipróbálja magát az internetes kereskedelemben, hogy webshopot készít. Nem elég azonban egy webshopot indítani, ahhoz, hogy az sikeres legyen, látogatókat, vásárlókat is kell szerezni. A látogatószerzésre manapság már számos lehetőség áll a webáruház tulajdonosok részére.

Keresőoptimalizálás

A webshopos látogatószerzés legnépszerűbb módja a keresőoptimalizálás, röviden SEO. A SEO lényege, hogy olyan módosításokat, javításokat kell végezni a webáruházon, melyeknek köszönhetően a Google (és a többi keresőmotor) előrébb fogja sorolni a webshopot a keresési találatok között. Minél előrébb van a webshop, annál több látogató fog érkezni rá.

Fizetett Google hirdetések

A fizetett hirdetések lényege, hogy a Google keresési találatai között elhelyezett hirdetések segítségével látogatókat lehet szerezni a webshopra. Fizetni kattintásonként (látogatónként) kell. A fizetett hirdetéseknek több előnye is van, az egyik, hogy azonnali látogatókat jelentenek. Amíg a keresőoptimalizálás hatását sokszor csak hetek, hónapok után lehet érezni, addig a fizetett hirdetések azonnali látogatókat jelentenek.

A Google hirdetéseknek két csoportja van, az Ads és a Shopping. Az Ads szöveges hirdetéseket jelent, a Shoppinggal pedig konkrét termékeket lehet közvetlenül a Google-ben reklámozni.

Fizetett Facebook hirdetések

Nem csak a Google-nek lehet fizetni látogatókért, hanem a Facebooknak is. Rengeteg ember tölti szabadidejét a Facebookot böngészve, onnan is lehet látogatókat csábítani egy webshopra hirdetések segítségével.

Az üzletviteli tanácsadás előnyei

Az üzletviteli tanácsadás előnyeiEgy cég, vállalkozás megfelelő működtetése, vezetése nem megy egyszerűen. Ennek megfelelően gyakran van szükség segítségre, információkra, melyeket általában üzletviteli tanácsadás formájában lehet megkapni. Üzletviteli tanácsadással külön cégek foglalkoznak, és számos előnnyel szolgálnak a cégek, cégvezetők számára.

A szükséges tudás megszerzése

Céget vezetni sokan tudnak, céget jól vezetni azonban sokkal kevesebben. Az üzletviteli tanácsadás egyik legfontosabb feladata, hogy segít a cég vezetéséhez szükséges tudás megszerzésében. Természetesen a cégvezetők maguk is utána tudnak járni a szükséges dolgoknak, de legtöbbször sokkal egyszerűbb egy üzletviteli tanácsadással foglalkozó céget megkeresni, amely azonnali, konkrét segítséget tud nyújtani.

A cég működésének optimalizálása

Az üzletviteli tanácsadással foglalkozó cégek nem csak a cég vezetéséhez szükséges tudás megszerzésében tudnak segíteni, hanem segítenek optimalizálni a cég működését. Ezt általában egy elemzés előzi meg, melynek során megismerik a cég működését, majd az adatokat kiértékelve javaslatokat tesznek a javításra, változtatásokra.

Az optimalizálásnak köszönhetően növelni lehet egy cég hatékonyságát, és ennek köszönhetően a bevételeit is.

Üzletviteli rendszerek bevezetése

Ma már számos különböző üzletviteli rendszer közül lehet választani. Ezeket azonban nem mindig egyszerű bevezetni, a dolgozókkal megtaníttatni. Az üzletviteli tanácsadók ebben is tudnak segíteni, ugyanis általában ismerik a legnépszerűbb üzletviteli rendszereket és működésüket.

Egyre többen alkalmazzák a purhab szigetelést

Egyre többen alkalmazzák a purhab szigeteléstHázépítések, házfelújítások során az egyik legfontosabb feladat a megfelelő hőszigetelés, vízszigetelés kialakítása. Ma már számos különböző szigetelés típus közül választhatunk, de van egy megoldás, amely népszerűsége egyre jobban növekszik az emberek között, ez pedig a purhab szigetelés.

A purhab szigetelést számos előnyének köszönhetően választják egyre többen. Az egyik legnagyobb előnynek a gazdaságosság tekinthető, ugyanis a purhab szigetelés az egyik leggyorsabban megtérülő szigetelés típus. Megtérülési időre maximum 5 évet lehet számolni, ami jelentősen kedvezőbb feltételeket jelent, mint az egyéb szigetelés típusok.

A purhab szigetelés az új építésű házak mellett régi tetők szigetelésére is kiválóan alkalmas. Mivel a purhab szigetelés könnyedén kiépíthető, és kis súllyal rendelkezik, így a régi tetőszerkezetek gyakran minimális megerősítéssel, vagy akár megerősítés nélkül is szigetelhetők ezzel a technikával. A purhab szigetelésnek köszönhetően tehát jelentősen lehet csökkenteni a tetőfelújítás költségein.

Nem csak könnyű a purhab szigetelés, hanem gyorsan is elkészíthető. A purhab szigetelés felhordás után megduzzad és kitölti a rendelkezésre álló helyet. Ez a folyamat 10-15 másodpercig tart, melynek végén a szigetelési képességének nagy százalékát eléri már a purhab szigetelés, így ennyi ideig tart mindössze a szigetelés elkészítése.

A purhab szigetelés nem csak hőszigetelés, hanem vízszigetelés is egyben, így nem kell több réteget felvinni, ha minden szempontból szigetelni szeretnénk.

A kerti játszóházak előnyei

A kerti játszóházak előnyeiAmikor az időjárás engedi, akkor a gyerekek nagy része szereti idejét az udvaron, a kertben tölteni. A kerti játszóházak jelentik az egyik legnépszerűbb lehetőséget a gyerekek szórakozására. Lássuk, milyen előnyökkel rendelkeznek a kerti játszóházak.

Időtöltés a szabadban

A kerti játszóházak egyik legnagyobb előnye, hogy rá lehet venni a gyereket arra, hogy a szabadban töltsék idejüket. Mivel a gyerekek jelentős része szeret a számítógép, a tv előtt szórakozni, így a ők kevés időt töltenek a szabad ég alatt. A kerti játszóházak azonban vonzók lehetnek a legtöbb gyerek számára.

Rossz időben is megfelel

A kerti játékok egyik hátránya, hogy esős időben nem lehet azokat használni. A kerti játszóházak azonban fedettek, így akkor is bátran használhatják azokat a gyerekek, ha udvari játékra alkalmatlan az időjárás.

Tárolónak is alkalmas

A nyári időszakban a gyerekek tudják birtokba venni a kerti játszóházakat, a téli időszakban pedig játékok, eszközök tárolására is kiválóan alkalmas a kerti játszóház. Nem csak a gyerekek játékait lehet a játszóházban tárolni, hanem a család dolgainak tárolására is kiválóan alkalmas egy ilyen építmény.

Esztétikus

A mai játszóházak már nem csak a használhatóságot figyelembe véve készülnek, hanem arra is odafigyelnek a készítők, hogy az udvart is feldobják az egyes modellekkel.

Mitől lesz egy honlap sikeres?

Mitől lesz egy honlap sikeres?A mai világban már minden cégnek szüksége van saját honlapra, ha maximalizálni akarja bevételeit. Nem elég azonban egy honlapot elkészíteni, hanem törekedni kell arra, hogy az elkészített honlap sikeres legyen. Lássuk, hogy mi kell ahhoz, hogy honlapodat sikeressé tudd tenni.

Egyedi, minőségi design

Ha honlapod designja nem egyedi, akkor fennáll a veszélye, hogy a látogatók az alkalmazott designnal már másik weboldalon találkoztak. Ilyenkor az első benyomásuk az lesz honlapodról, hogy másolt, nem egyedi, hogy nem fordítasz kellő figyelmet az internetes megjelenésedre.

Ne csak a design legyen egyedi, hanem a használt képek, animációk, grafikák is. Az internetről letölthető sablon képek szintén rengeteg honlapon ugyanúgy megtalálhatók, mivel rengetegen csinálják azt honlapkészítés során, hogy nem készítenek saját képeket. Ezt el kell kerülni.

Keresőoptimalizálás

Amire sokan elfelejtenek gondolni honlap készítése előtt, hogy honnan is fognak látogatókat szerezni. Látogatókat lehet ingyenes és fizetős megoldásokkal is szerezni. Az ingyenes megoldás a keresőoptimalizálás.

A keresőoptimalizálás lényege, hogy úgy kell elkészíteni, feltölteni a honlapot, hogy az megfeleljen a Google irányelveinek. Ennek hatására feljebb fog kerülni weboldalad a releváns kulcsszavakra, és a Google látogatókat fog „irányítani” honlapodra.

Másolt szövegek

Nem csak a képeket szokták máshonnan másolni a honlap tulajdonosok, hanem a weboldal szövegeit is. Ezt szintén el kell kerülni, ugyanis a másolt szövegek a keresőoptimalizálás szempontjából is hátrányosak, valamint jelentősen rontani tudják a felhasználói élményt is, ha a látogató találkozott már máshol ezekkel a szövegekkel.

Tanácsok autóproblémák megoldásához

Tanácsok autóproblémák megoldásáhozAki rendelkezik saját autóval tudja, hogy elég gyakran jelentkeznek problémák, hibák, melyeket meg kell oldani, javítani kell. Optimális esetben probléma esetén felkeresed az autószerelődet, aki javítja a problémát, azonban ez kisebb problémák esetén nem túl gazdaságos. Ha minden apró problémával egy autószerelőt keresel fel, akkor a 15 perces javításokért is több ezer forintot fogsz fizetni. Ilyenkor a gyakoribb megoldás, hogy megpróbálod saját magad megtalálni, majd megoldani a problémát.

A problémák megoldásához manapság az internet nyújtja a legnagyobb segítséget ilyen esetben. Az első feladat, hogy összegyűjtsd a probléma jeleit, és ezek alapján próbáld internetes kereséssel diagnosztizálni a problémát. Ha beírod a keresőbe, hogy mit tapasztalsz, gyakran mások is jártak már így előtted, és megtalálod a teendőket.

El lehet indulni egy másik irányból is, és az autód típusának megfelelő közösségeket lehet keresni online. Ilyen pl. a Kia és Hyundai autós fórum, ahol ezzel a két márkával kapcsolatos segítséget lehet találni. Ilyen autós fórumok léteznek egyéb márkákra is. A fórumok előnye, hogy itt összegyűlnek azok az autósok, akik hasonló autóval rendelkeznek, mint te, így sokkal pontosabb tanácsokat tudnak adni, mivel az autók világában gyakoriak a típushibák, így lehetséges, hogy a probléma, ami nálad jelentkezik, másnál is fellépett már.

További előnye ezeknek a fórumoknak, hogy gyakran a szükséges alkatrészeket is be lehet szerezni innen. Az alkatrészek megrendelése, különösen régi autók esetén nehézségekbe ütközhet, így mindig jól jön, ha találsz egy olyan közösséget, akik segítségedre lehetnek ebben.