Az építkezéskor, felújításkor keletkező hulladék tárolására, elszállítására a konténer rendelés a legjobb megoldás. Következzen néhány tudnivaló, fontos információ a konténeres sittszállításról.
Először is nagyon fontos tudni, hogy veszélyes hulladékot nem szabad a konténerbe dobni. A veszélyes hulladékok megsemmisítésére külön szabályok vonatkoznak. A konténerbe sittet, háztartási hulladékot, vegyes hulladékot, zöld hulladékot és lomokat lehet pakolni. Arra is ügyelni kell, hogy nem szabad púposra pakolni a konténert, hanem a tetejétől maximum 25-30 cm-re, különben az autó nem fogja tudni felemelni, és ki kell belőle pakolni. Érdemes tehát a rendelés előtt meggondolni, hogy mennyi hulladékot szeretnénk elszállíttatni, és annak megfelelő méretű konténert rendelni.
A felemelésnél az is fontos, hogy a konténer maradjon abban a helyzetben, ahogyan a konténeres autó lerakta azt. Ha olyan helyre mozgatjuk a konténert, ahol az autó nem tudja felvenni, az egészet ki kell üríteni, majd átmozgatni. Ezt kerüljük el mindenképpen.
Ha közterületen szeretnénk elhelyezni a konténert, akkor területfoglalási engedélyre lesz szükség, amit az illetékes önkormányzat tud kiállítani. Az engedélyt már a konténer kiszállítása előtt be kell szerezni, érdemes pár nappal a konténer rendelés előtt beszerezni.